2007. július 13., péntek

Beköszöntő

Üdvözöljük Olvasóinkat a blogunkon. Az első bejegyzésben írnánk pár szót magáról a gyűjteményről.

Az Euroatlanti Integrációs Gyűjtemény, röviden az „EU” 1997-ben lett kialakítva, a FSZEK hálózatában először, de országosan közkönyvtári szinten is az elsők között. Először egy kiemelés volt csupán a Tájékoztató szobában, két polcfolyóméter könyvvel és pár vonatkozó folyóirattal. Majd a Központi Könyvtár átalakítása után a Társadalomtudományi szakolvasóterembe került EU sarok néven. Az állomány nagysága, illetve az ország EU csatlakozásának a közeledte megkívánta azt, hogy önálló egységként, viszonylag elkülönülve helyezkedjen el. A máig meglévő helye a Központi Könyvtár 4. szintjén, a könyvtárat alkotó három épület metszéspontjában van, közvetlenül a lépcsőházból nyílik és három olvasóteremmel határos.

Körülbelül hatszáz könyv, valamint több mint húszféle magyar és idegen nyelvű időszaki kiadvány áll rendelkezésre. A helységben három számítógép teszi lehetővé az olvasó számára az internetes elérést. Biztosított a hozzáférés az uniós joganyaghoz (Eur-Lex, Officional Journal „L”, „C” és „S” széria), az EU intézményeinek a honlapjaihoz és hivatalos dokumentumaihoz, a Hivatalos Kiadó honlapjához, pályázati lehetőségekhez, olyan híradatbázisokhoz, mint az EurActive, illetve a könyvtár előfizet az Európa Szerverre, a Bruxinfora és az European Sources Online-ra. Mindezek – az előfizetéseseket leszámítva – elérhetők a könyvtár honlapjáról is. 2006 őszén a linkgyűjteményünket feltettük a del.icio.us-re, és 2007 tavaszán ehhez egy keresőmotort is készítettünk (az oldal alján található a két link).

Már a 90-es években létrejött a kapcsolat az Euro Info Service-szel, amely megkönnyítette az eligazodást a dokumentumok között, illetve amely máig szolgáltatja az Európa Szervert. Az ország uniós csatlakozásának a környékén tájékoztató munkánkban nagy segítségünkre volt az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja.

A helységben a használók rendelkezésére áll az a telefon, amelyet 2005-ben a Miniszterelnöki Hivatal szereltetett fel, és amelyen keresztül ingyenesen lehet érdeklődni bármilyen Európai Unióval kapcsolatos témáról. Valamint különböző nyelvű, ingyenesen elvihető szóróanyagokat is találhatnak az érdeklődők.

A gyűjtemény történetének az első öt évében az újszerűségével hatott. A használók kezdetben egyszerű érdeklődök voltak, mára már főképpen diákok, hiszen az oktatás minden szintjén folyik valamiféle európai uniós ismeretek tanítása. Természetesen nem csak magyar diákokról van szó, használják az anyagot külföldiek, és nem csak uniós állampolgárok, hanem más kontinensek szülöttei is. Valamint értelemszerűen megjelentek a tanárok és a vállalkozók is.

Megjegyzendő, hogy a gyűjtemény intézményesen nem tagja az ország eu-információs hálózatának, tehát nem EU Info Központ, nem Európai Dokumentációs Központ, és nincs az Europe Direct Európai Információs Pont hálózat információs egységei között sem.

Nincsenek megjegyzések: