2008. április 10., csütörtök

EUROSCOLA program


Az Európai Unió szerepe és helye a világban meghatározza Európa fiataljainak jövőjét: az Unió tehát nem maradhat távoli misztérium e korosztály előtt. Az európai párbeszédben való részvétel, a különbözőség és az egység megtapasztalása ezért döntő fontosságú minden fiatal számára. E megfontolásból hirdette meg az Európai Parlament az EUROSCOLA programot, amely lehetővé teszi Európa fiataljai számára, hogy találkozzanak, nézeteiket megvitassák, és párbeszédet folytassanak Európa jövőjéről. A program kapcsán 27 tagállam középiskolás diákjai vehetnek részt az "Európai Fiatalok Parlamentje" formájában megrendezésre kerülő találkozókon az Európai Parlament üléstermében, Strasbourgban.

Az EUROSCOLA program keretében minden évben alkalmanként körülbelül 500 középiskolás diák látogathat el az Európai Parlamentbe, hogy a Parlament munkájával ismerkedjen és maga is részt vegyen abban.

Az EUROSCOLA programban elsősorban a felső tagozatos gimnazisták (16 - 18 év) vehetnek részt. Egyéb iskolák, illetve korcsoportok részvételi szándékát egyedileg bírálják el. További feltétel az angol vagy francia nyelv ismerete.

A jelentkezéseket az iskola / osztály európai unióval kapcsolatos tevékenysége alapján bírálják el. Az Európai Parlament az utazás támogatásával járul hozzá a programban való részvételhez. A támogatás mértéke függ a csoport nagyságától és a megtett távolságtól is. A kiutazás teljes (száz százalékos) támogatása nem lehetséges.

A programmal kapcsolatban további felvilágosítást az Európai Parlament Budapesti Tájékoztatási Irodája nyújt.

Az Új Szó egy korábbi cikkében pedig beszámoló olvasható a rendezvényről.

Itt pedig egy skót csapat bemutatkozása látható.


Nincsenek megjegyzések: