2015. február 19., csütörtök

2015 : A FEJLESZTÉS EURÓPAI ÉVE


Az európai évek sorában az idén, most először, az Európai Unió nemzetközi fejlesztési politikája részesül megkülönböztetett figyelemben. 
A Fejlesztés Európai Éve következő mottót kapta: „a mi világunk, a mi méltóságunk, a mi jövőnk.”





"Az Év legfőbb üzenete szerint, az emberi méltóság nem csak a kontinensünk határain belül fontos, és nem múlhat azon, hogy egy ember hol születik és él.
 Ennek megfelelően ez egy globális, mindenkit érintő ügy."...

forrás: EU portál

További információk  a fejlesztés európai évének honlapján olvashatóak.



Európai év – történet:

1983-ban volt a legelső európai év, ekkor  a kis- és középvállalkozások és a kézműipar volt a kiemelt terület. Az EU azóta minden évben választott egy olyan jól körülhatárolható témát, amellyel kapcsolatban ösztönözni kívánta a vitát és a párbeszédet az európai országok között.

Milyen célt szolgálnak az európai évek?

A cél az, hogy az EU felhívja a figyelmet bizonyos kérdésekre, ösztönözze párbeszéd kialakulását  a tagországok között, valamint a kijelölt területen végrehajtott programok hatására változtasson az emberek hozzáállásán a témával kapcsolatban.
Az európai évek alkalmából a Bizottság sok esetben kiegészítő uniós finanszírozást juttat azoknak a helyi, országos vagy határokon átívelő projekteknek, amelyek az év témájához kapcsolódó célokat szolgálják.

Nincsenek megjegyzések: